Letöröltem a könnycseppeket az arcomról,de úgy éreztem nem tudok kilépni a szobából és belenézni Oli szemébe anélkül hogy újra el ne erednének a könnyeim. Háttal nekitámaszkodtam az ajtónak, de akárhogy kerestem valami megoldást nem találtam. Sejtettem, hogy nem bujkálhatok örökké, de amikor Oli belépett az ajtón azt kívántam bár egyedül maradhatnék még egy kicsit.
- Minden oké? Mit mondott neked? - Kérdezte, de inkább elfordultam és a már amúgy is rendezett mappákat kezdtem el pakolni, csak hogy ne lássa az arcomat.
- Persze, minden rendben. - Hazudtam, mert abban biztos voltam hogy ezt nem most és nem itt kell megbeszélnünk.
- Miről akart veled beszélni? - Kíváncsiskodott tovább.
- Majd később elmondom. De most dolgoznom kell. - Mondtam és egy pillanatra felnéztem rá. Nem kellett volna.
- Betti te...te sírtál? - Kérdezte és az államat maga felé fordította, így kénytelen voltam ránézni. Talán most először hallom hogy az igazi nevemen szólít és nem úgy hogy Tündérke.
- Semmi baj. Tényleg. - Mondtam neki, bár úgy éreztem inkább csak magamat győzködöm.
- Miről beszéltetek? - Kérdezte idegesen.
- Erről most nem akarok beszélni, rendben?
- Nem, nincs rendben. Mondd el miről beszéltetek!
- Vissza kell mennem dolgozni. - Suttogtam, de alig egy lépést tudtam csak megtenni , mert elkapta a karom.
- Mondd el mi történt.
- Nem érted hogy most nem akarok erről beszélni?! - Kérdeztem idegesen, mert úgy éreztem mindjárt újra elerednek a könnyeim.
- Figyelj ha bármi...
- Khhmm....... - Szakította félbe Ya Ou aki az ajtóban állt. - Bocsi hogy zavarok, de Oli mennünk kellene a stúdióba.
- Egy perc. - Válaszolta Oli, de a tekintetét nem vette le az enyémről.
- Oké, de sietnünk kéne, mert már így is késésben vagyunk.
- Mondom egy perc és megyek. - Fordult Ya Ou felé ingerülten, aki mintha egy kicsit meglepődött volna Oli hirtelen jött idegességén, de bólintott és kiment a szobából.
- Szóval? - Nézett rám újra kérdőn.
- Elfogom mondani de nem most és pláne nem itt.
- Akkor mikor?
- Majd ha lejárt a munkaidőm és te is végeztél a stúdióban. De most elengednél? Dolgoznom kell. - Egy pillanatig csak bámult rám, úgy fürkészett a tekintetével, mintha a gondolataimban próbálna olvasni, de aztán bólintott és elengedett. Rá sem nézve mentem el mellette és a munkaidőm további részében monoton módon végeztem a dolgomat. Mikor hazaértem leültem a díványra és a kezembe temettem az arcomat. Most mit csináljak? Lépjek ki? Azt nem tehetem... egy olyan kapcsolatért ami tele van rizikóval és mindenféle akadállyal. Arról nem is beszélve hogy ezért az állásért a lehető legjobb ajánlást kapom az életrajzomba. Nem mondhatok le róla.....egy csomó minden történhet ami miatt nem működne köztünk a dolog. Sőt talán így jobb is, hogy még előbb kiszállok mielőtt tényleg teljesen összetörök lelkileg. Valószínűleg amúgy sem működött volna. Kínszenvedés lesz úgy együtt dolgozni, hogy nem lehetek vele, de még rosszabb lenne, ha most kilépek és 1 hónap vagy kitudja mennyi idő múlva szakítunk a sok felhajtás miatt, vagy bármi miatt...vagy Oli rájön, hogy bárkit megkaphat és dobna valaki másért. Azt nem bírnám elviselni. Sajnos be kell valljam magamnak, hogy gyáva vagyok. Félek. Félek attól hogy én örökre és visszavonhatatlanul belé szeretek ő pedig egyszer elhagy. Így inkább én hagyom el mielőtt ő megtehetné.
¤¤¤
Lilinek nem mondtam el mi történt, mert miután Olivérnek elmondom biztos hogy sírva fogok visszajönni és akkor majd ki kell tálalnom. Aztán megcsörrent a telefonom de kényszerítenem kellett magamat, hogy felvegyem.
- Szia! - Köszöntem és megpróbáltam viszonylag normális hangot megütni.
- Szia..akkor...
- Beszélnünk kell. - Vágtam a szavába.
- Rendben menjek oda hozzátok?
- Nem Lili itthon van és ezt nem akarom előtte megbeszélni. Otthon vagy?
- Igen.
- Oké, akkor indulok hozzád. - Mondtam és meg sem várva a választ letettem a telefont. Hálaistennek emlékeztem még a címre, úgy hogy hívtam egy taxit és 20 perc múlva kopogtam Olivér lakásán. Mikor ajtót nyitott, tökéletes látvány tárult elém. A haja össze kócolódva, a szürke pólója pedig kifeszült a mellkasán. Ránéztem az ajkaira , amíg nemrég az enyémeket csókolták. Majdnem meggondoltam magam. Majdnem.
- Szóval? Elmondod mi történt délután?
- Igen. Ez. - Vettem elő a táskámból a szerződést és neki adtam.
- Mi ez? - Kérdezte felvont szemöldökkel és a papírlapokra nézett.
- Olvasd el. 14/b pont.
- Mit jelentsen ez?! - Kérdezte idegesen miután elolvasta a sorokat.
- Azt jelenti Olivér, hogy nem lehetünk együtt. - Úgy nézett rám , mintha nem értené amit mondok.
- Szórakozol ugye?
- Egyáltalán nem. Ma András erről beszélt velem. Ha együtt vagyunk akkor engem azonnal kirúg.
- Akkor lépj ki! - Mondta egy kis gondolkodás után.
- Nem léphetek ki! Tudod mekkora lehetőség ez nekem?! Emiatt az állás miatt később rengeteg helyre felvesznek. Ráadásul ez ... - mutattam kettőnkre. - valószínűleg amúgy sem tartott volna sokáig.
- Ezt meg hogy érted? - Kérdezte és egyre idegesebb lett.
- Úgy, hogy te is tudod hogy mennyi kockázattal jár ez! Rengeteget dolgozol, meg utazol, és...és még van egy csomó dolog.
- Milyen csomó dolog? Csak mert az hogy dolgozom az nem befolyásolja a kapcsolatunkat és ezt te is tudod.
- Például..mivan ha..mivan ha egy hónap múlva szakítasz velem egy másik lány miatt vagy mert eleged lesz belőlem vagy..
- Állj! Várjunk csak te... te most azért dobsz engem mert attól félsz hogy szakítok veled valaki más miatt?
- Nézd, a tény, az hogy bárkit megkaphatsz akit csak akarsz. Felém sem néztél hetekig és most hirtelen velem akarsz lenni, ez .. ez egyáltalán nem biztosíték! - Úgy nézett rám mintha teljesen megbolondultam volna.
- Te most hülyéskedsz velem?! Ezt most halál komolyan mondod? - Már kiabált, mire én is felemeltem a hangomat.
- Mért nem így van?
- Te teljesen...basszus te aztán tényleg nem veszel észre semmit.
- Mégis mit kellett volna észrevennem? Ugyanis addig az estéig hogy én meg nem csókoltalak részegen, addig nagyon nem tűnt úgy mintha bármit is akartál volna tőlem.
- És a próbán? Amikor majdnem csókolóztunk?!
- Jó oké, majdnem. De utána, nem hoztad fel többet a témát, semmi jelét nem adtad annak hogy bármit is akarnál szóval ez nem...
- Mivan?! Te folyton azzal a seggfejjel voltál! Azthittem együtt vagytok.
- Mégis mi a fenéből hitted ezt?! - Kiabáltam. - Csak barátok vagyunk...mármint azok voltunk.
- Jah hát ő nem csak a barátod akar lenni.
- És te?! Hogyhogy hirtelen érdeklődsz irántam, amikor azelőtt a csók előtt nem?
- Úristen Betti.....hogy lehet hogy mindenki másnak teljesen nyílvánvaló de, mintha te az égvilágon semmit nem vennél észre?!
- Mégis mi olyan nyíilvánvaló?
- Az a kurva életbe hogy teljesen beléd estem! Amióta rám ugrottál az ablakból nem tudlak kiverni a fejemből. Amikor Ádámmal voltál kibaszott féltékeny voltam és egyszerűen nem tudtam elviselni hogy úgy tűnt, te semmit nem veszel észre. Végre megkaplak és akkor te azzal jössz hogy engedjek el?! Hát közlöm , hogy rohadtul nem foglak elengedni sem most sem máskor. - Mondta majd közelebb jött. A vallomásától földbegyökerezett a lábam, és hirtelen elfelejtettem miért is veszekedtünk. - Nagyon kétlem hogy nem akarsz te is velem lenni. Úgyhogy ha ennek az egésznek véget akarsz vetni köztünk, akkor csak mondanod kell. - Még közelebb jött én pedig felnéztem rá. - Csak mond hogy nem érzel irántam semmit és álljak le. - Még közelebb jött megszüntetve köztünk azt a kicsi távolságot is. - Mond hogy nem szeretnél velem lenni. - Mélyen a szemembe nézve lenézett rám, és én hirtelen minden okot elfelejtettem hogy mért NE legyek vele. Hirtelen megfogtam a tarkóját, lábujjhegyre álltam és vadul megcsókoltam. Ő még vadabbúl csókolt vissza, izmos karjai a derekamra csúsztak, majd fölemeltek a földtől, mire én a lábaimat a csípője köré kulcsoltam. A falnak támasztott, beletúrtam a hajába, az ő kezei pedig le fel siklottak a felsőtestemen. Úgy csókolóztunk mintha az életünk múlna rajta, nemtudtunk betelni egymással. Mielőtt a szánk elvált volna egymástól, finoman beleharaptam az alsó ajkába, majd a nyakamat kezdte csókolgatni. Fogalmam sincs hogyan kerültünk az ágyra, de valahogy ott kötöttünk ki, Oli felettem volt, én pedig becsúsztattam a pólója alá a kezemet, végig a kockákon, aztán levettem róla a pólót, ami a földön kötött ki. Végígsimítottam a hátán, ő pedig az én felsőmet szedte le, majd eldobta valamerre. Végigcsókolta a vállamat, majd a nyakamat.
- Tündérem! - Suttogta a fülembe. Valahogy a csókjaink közt fölé kerültem és lovagló ülésben ültem a derekán. Végigcsókoltam a mellkasán, majd vissza a szájához, olyan szenvedélyesen csókolóztunk, szinte eggyé váltunk. A kezemmel a mellkasát simogattam, le a hasán, majd a derekát is cirógattam az ujjammal. Aztán megéreztem magam alatt a férfiasságát, hogy mennyire is kíván engem és már kicsatoltam az övét, amikor hirtelen megállt a kezem. Elpirultam és szégyenlősen Olira néztem.
- Én csak... - kezdtem.
- Nem kell megtennünk. Várok ameddig akarod.
- De én tényleg, nagyon is akarom. Csak..
- Tündérem. Addig várok amíg készen nem állsz. Azt akarom hogy tökéletes legyen neked az első. - Majdnem elsírtam magam...hogyan lehet valaki ennyire...tökéletes? Odafeküdtem mellé, ő pedig a mellkasára vont.
- Köszönöm. - Suttogtam.
- Mit? - Nevetett föl.
- Hogy ilyen eszméletlenül megértő és aranyos vagy. - Mondtam ,mire puszit nyomott a homlokomra. Csak feküdtünk az ágyon, fejemet a mellkasára hajtva, izmos karja védelmezően ölelt át, míg a másik kezével lágyan cirógatta meztelen vállamat. Lehunytam a szememet, és ezúttal nem vártam hogy álmodjak valami szépet, hiszen épp most vagyok a legszebb álomnál is szebb valóságban.
Folytasd! :3
VálaszTörlés